PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus, Non Real Time szerepjáték, mely a 22. század közepén játszódik, egy negyedik világháborút követően. Az elhúzódó háborút halál, szenvedés és pusztulás jellemezte, akárcsak az azt követő évtizedes telet, amelyet a ledobott bombák okoztak. A hó elolvadt, a Föld azonban épp oly halott, mint alatta – a világ élhetetlen azok számára, akik nem a mesterséges ózonréteggel, úgynevezett burokkal fedett városokban laknak, oda azonban születni kell, szerencsésen bekerülni, vagy kihasználni a számtalan illegális bejutási módot.
A játékunk csak és kizárólag a szórakozást szolgálja, nem célunk elmerülni a sci-fik és tudományos útvesztők mélyén, a történetünk is a karakterek személyes élményein, útján alapszik. Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!
NYITÁS Talán akadnak még szürke foltok a térképen, és még lehet, hogy egy modul három hellyel arrébb ugrik, de a játék már beindult, az igénylések rég nyitva, keresett karakterek és történeti-, valamint kapcsolati szálakra mindig vevő játékosok várják új társaikat!
LEÍRÁSOK
KARAKTEREK
JÁTÉK
FC LISTA
KERESETT KARAKTEREK
HIRDETŐ
TUMBLR
KREDIT

 
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása

 Monday Evans & Reid Coleman & Pandora Lang
Monday Evans
 Posted: Aug 9 2017, 07:54 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
172 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
fekete
Kor:
23
3
bejegyzés
Emily Rudd
Alsó DC
alkalmi munkás
egyedülálló



Monday Evans
Az android sohasem az éles eszéről vagy éppen a rendkívüli körültekintéséről vált híressé az ismeretségi körében, tehát ennek, valamint az önsajnálat legmélyebb bugyraiba való elmerülésének köszönhette, hogy tulajdonképpen észre sem vette a háta mögött megkezdődő konzíliumot. Arról nem is beszélve, hogy a kezeivel csupán a tetoválásának apró részleteit takarta el, míg a rövid tincsei is előresodródtak. Ám per pillanat igyekezett annyi erőt összegyűjteni magában, hogy a mozdulatai ne árulkodjanak idegességről, még ha a nyelvérzéke szokatlan felfelé ívelést is mutatott egy kurta időperiódus alatt, amivel önmagát is meglepte, nemhogy másokat.
Még azt is figyelmen kívül hagyta volna, hogy valaki lehuppan vele szemközt, ha az illető nem szólalt volna meg közvetlenül azután, elérve, hogy Mondayt kis híján a lehetetlen felé sodorja, és szívinfarktust kapjon. Vegyes érzelmekkel – ezekben pedig nagyobb részt az ijedtség és az elemi szintű döbbenet játszottak szerepet – kapta fel a fejét, hirtelen erős hasonlóságot mutatva egy pulival vagy éppen Samarával, mert a sötét haja az arcába hullott, korlátozva a kilátásban. Hevesen dobogó szívvel és szupergyorsasággal kapott oda és rendezte vissza a tincseit normál állapotba, és bár hiába következtek nyugtató szavak, mégis úgy kapkodott levegő után kitágult szemekkel, mint aki maratonit futott.
Segíteni? Tudok-e angolul?
Az ajkait szorosan összepréselte, majd zavartan összeráncolt szemöldökökkel végül vállat vont válaszul. Máskor szörnyen érezte volna magát, amiért ilyen lekezelőnek tűnő stílust ütött volna meg másokkal, és minimum egy hétig ette volna a lelkiismeret-furdalás, ám a realitás kivételesen most se hagyott neki nyugtot, s képzeletben tarkón vágta egy büdös hallal. Mégis, mennyi az esélye annak, hogy azokban a napokban tűnnek fel olyan emberek, akik képesek rajta segíteni? Hiszen a törvény egyértelmű volt, világos és fekete-fehér; miért kockáztatott volna ez a két ember, hogy neki jobb legyen?
Ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyán egy pillanat törtrésze alatt, majd vett egy mély lélegzetet és elszánt (vagyis, annak készülő) tekintettel fordult Reid felé. Felkönyökölt az asztalra.
Csupán egyetlen módszere volt, amit bevethetett a teljes meggyőződés érdekében.
Kisujj-eskü? – vonta fel az egyik szemöldökét, és immáron angolul. Ugyanakkor azt is megvallotta magában, hogy nincs igazán sok esélye arra, hogy nélkülük egy szebb vég felé penderedne a jelenleg kialakult szituáció, így még ha Reid nem is vállalta fel a kisujj-eskü minden terhét és annak velejáróját, Monday mélyen magába szívta a levegőt az orrán keresztül, és megszólalt csehül. Az első két szót követően a szájára csapott, és ugyanebben a pozícióban meredt le az elé tolt telefonra.
A fejét ismét Pandora felé fordította, kissé hunyorogva szemügyre vette a kétkedés minden szikrája nélkül. Csupán kimondatlan szavakkal kíváncsi volt rá, hogy vajon milyen ember lehet, majd a kezét elvéve a szájától halványan rámosolygott, ami abban a minutumban le is olvadt az arcáról, ahogy visszafordult.
Tett egy kísérletet arra, hogy megropogtassa az ujjait, majd pötyögni kezdett a telefonon, megadva a kért adatokat.

Monday Evans
NUBT529


Elérhetőségnek a címét írta le, és mellékes információnak azt is hozzáfűzte, hogy nincs túl gyakran otthon, leginkább csak az esti órákban. Nem tudta, hogy erre szükségük lehet-e, mindenesetre említésre méltónak tartotta. Reid telefonszámos megjegyzését meg se hallotta, különben sem tudott volna azzal a számsorral szolgálni, tekintve, hogy nem hajított ki az ablakon egy lavórnyi pénzt mobiltelefonra. Meg egyébként is zavarba jött volna vásárlás közben, aminek egyenes következményeként rohant volna ki, s többé a környék közelébe se merészkedne.
A következő kijelentésre is csak bólintott, ám elkerülhetetlenül ismét Pandorára pillantott; ő fog megbütykölni? Egek, de okos lehet! Bárcsak hozzá hasonlóan tudnám én is az eszemet használni!
Bámulatos. Nagy szép a… – bökött a lány arcára felé –… a haj. – Biccentett mosolyogva. Az angol tudása bizonytalan időre ugyan, de visszatért. – Nagyon köszönni. Fél óra múlva végezni. Addig tudni hozni valami? Csak mondani és száguldani, mint a sicc.
Bármit is kértek, gondoskodott róla, hogy szinte felháborítóan többet kapjanak belőle, mint amennyit egyébként egy szokásos adag magába foglalt, és a pénztárgépet is úgy ütötte, hogy véletlenül becsusszanjon egy húsz százalékos kedvezmény. A remény lassacskán magával ragadta, hogy mégsem kell egy fémtemetőben nyugodnia, s jó szándékú emberekkel találkozott.
Egyedül csak annyival volt bajban, hogy nem tudta, hogyan hálálja meg még ennél is jobban.
Így hát a tekintetét tanácstalanul a párosra függesztette, mintha onnan választ nyerhetne.
Email Poster
^
Pandora Lang
 Posted: Aug 19 2017, 06:24 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
173 cm
Szemszín:
zöld
Hajszín:
szöke
Kor:
21
2
bejegyzés
Tuppence Middleton
Alsó DC
egyetemista
egyedülálló


980 szókiskép#panda trying
A derekát kicsavarva próbálta nyomon követni az eseményeket, miközben még mindig Reid korábbi szavain tűnődött. A srác, ha kellett, néha igazán tudott jófejként viselkedni, és ilyenkor még Pandorának sem volt folyton az az érzése, hogy legszívesebben beverné azt az állandó vigyorba rándult arcát, amiért az ő közvetlen környezetében létezik. Már csak az volt a kérdés, meddig tart a lánynál ez a hálás állapot. Kettejük kapcsolatát ismerve fogadni lehetett volna a tíz és húszperces békés időintervallumok közt.
Amint Reid levágta magát az android elé és elkezdte bevetni minden... báját, ő is felkelt a helyéről, és a másik asztalhoz sétált. Legszívesebben állva maradt volna, de azzal talán nagyobb feltűnést kelt, ezért kényelmes lassúsággal becsusszant Monday mellé, tisztes távolságot tartva az androidtól, hátha mégis kung-fu módra vált hirtelen. Ki tudja, a fura nyelvek mellett mi mindent szedett össze az idegen kultúrákból?
Hé! – sziszegte önkéntelenül, amint Monday az asztalra helyezte a karját.
Valami tényleg nagyon nem okés vele – jegyezte meg, furcsa pillantást küldve Reid irányába, amint meghallotta a különös kérést. Az természetesen eszébe sem jutott, hogy Monday alapjáraton volt ilyen gyermeklelkű.
A bizalmi játék közben Pandora csak bámulta a végtagot, az apró anyajegyeket és halvány szőrszálakat, amik olyan élethűek voltak, mintha tényleg egy hús-vér ember ült volna mellette a boxban. Ennek ellenére tudta, hogy egy erőteljesebb mozdulat, és az android olyan könnyedén és gyorsan letéphetné Reid kezét, ahogyan ők pislognak. Legalábbis... Pandora így gondolta. Bár a pincérlány ártalmatlannak tűnt, ő mégis pulóverének zsebébe nyúlt, ott kitapintotta a kulcscsomóját, és felkészítette magát arra az eshetőségre, ha túl erősre sikerülne a kisujj-eskü, és bele kéne vágni egy kulcsot Monday kézfejébe.
Amint azonban meglátta az android arcán átsuhanó mosolyt, a szorítása meglazult rögtönzött fegyverén. Nem engedte el, de nála már haladásnak tekinthető volt, hogy szája sarkai megrezzentek valamiféle viszonzást imitálva. Ahogy Reid és Monday közt váltogatta a tekintetét, azt latolgatva, társának vajon megfordul-e egy cseppnyi kétkedés is a fejében, hosszú, kínkeserves sóhajt engedett ki magából. Ideje volt bekapcsolni a bizalmi gépezetet, különben sosem jut egyről a kettőre a lánnyal.
Kezdetnek halvány mosollyal bólintott Reid közlendőjére. – Csak bízz bennünk, mi pedig megteszünk mindent, hogy te is bízhass magadban. – Sajnos Pandora nem volt jártas a jószívűségben, szóval tőle jókedvre derítés címszóval csak ilyen reklámszövegekre futotta. Mindenesetre az is elég szar érzés lehetett, hogy egy-két meghibásodott alkatrész miatt a szádat sem nyithatod ki anélkül, hogy attól rettegnél, esetleg sosem hallod vissza az anyanyelved.
Igen, Mondaynek szüksége volt a segítségükre. Ha ők nem lennének, a kormány emberei gondolkodás nélkül kipenderítenék őt a burkon kívülre, vagy még rosszabbat tennének vele, és legközelebb csak egy fémtemetőben találkozhatnának a szétszerelt darabjaival. Innentől kezdve az egyenlet egyszerű volt: a TKK utálja a kormányt, aki utálja az androidokat. Az ellenségem ellensége a barátom, tehát a TKK szereti az androidokat. Pandora az előbbinél lelkesebb mosolyt villantott Monday irányába, ezzel is köszönve meg a haját illető bókot.
Egy dupla Tex-Mex, nagy krumplival, meg egy dupla Cheezio, szintén nagy krumplival rendel. Kólával. Ó, és egy presszókávét is kérek. – Az étlapra sandított, azon tűnődve, hogy pofátlanul kihasználják-e a pincér nagylelkűségét, végül vállat vonva desszertből is rendelt maguknak egy adagot. Kárba biztos nem vész.
Van személyzeti kijáró, igaz? – kérdezte végül, amint az összes étel előttük halmozódott az asztalon, és Monday is arra készült, hogy a dolgával foglalkozzon, vagy bármivel, amit zárás előtt fél órával csinálni szokott. – Ott találkozzunk a műszakod után öt perccel.
Pandora kicsit úgy érezte magát a titokzatos találkozó megbeszélése miatt, mintha hirtelen egy akciófilmbe csöppentek volna, ahol ők játsszák a menő titkosügynököket, de ezt az érzést természetesen akkor sem vallotta volna meg Reidnek, ha azzal fenyegetik meg, hogy cserébe kiütik a fogait. Helyette jólesően falatozni kezdett, és még arra is hajlandóságot mutatott, hogy jókedélyű beszélgetést tartson fenn a sráccal. Úgy tűnt, a rosszkedvét mintha csak elfújták volna.
A hadseregnyi étel elfogyasztása után Pandoráék lassú sétára indultak a környéken, időközben olyan témákat tárgyalva ki, mint Viktor meglepetés-partija. Bár igyekezte nem mutatni, a lány görcsösen izgatott volt a szervezkedés miatt.
Kettő perccel a találkozó időpontja előtt lecövekeltek a Dinch hátsó bejáratánál az árnyékban, s Pandora még közelebb is húzódott Reidhez, mint amekkora távolságot alapból felvenne vele – így elkerülhették az esetleges arratévedő pillantásokat, hiszen senki nem néz meg egy turbékoló szerelmespárt kétszer.
Ha Monday minden akadály nélkül időben kijutott az épületből, a trió gyalog indult útnak a kampusz felé. Ez ugyan körülbelül félórás utat jelentett gyorslépésben, de így tűnt a legbiztonságosabbnak, meg egyébként is, egy ellenőrből elég volt egy napra. Pandora nem tudta, képes lenne-e elviselni egy újabb Stella nénis előadást Reidtől.
Ki csinálta a tetoválásod? Megbízható? Nem találkoztál furcsa alakokkal? Valaki, aki esetleg a BDIS-nek dolgozhat? Nem vetted észre, hogy bárki is követne?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel kezdte bombázni az androidot, amint meggyőződhetett arról, hogy a beszélgetésüknek nincs extra hallgatósága. Az első válasz után rájött, hogy a probléma még mindig fennáll, ezért ha angolul nem ment, arra kérte Mondayt, hogy pötyögje le a választ. Ezzel szerencséjére még az idő is elment, amit esetleg bájcsevejjel kellett volna tölteniük.
Már közeledtek az egyetemhez, mikor elköszöntek Reidtől, aki "Rám itt már úgysincs szükség!" felkiáltással hazafelé vette az irányt. Pandora legalábbis ezt sejtette, biztos nem lehetett benne. Nem voltak olyan kapcsolatban, hogy kérdőre vonja a srácot, és igazából nem is akarta.
A Téta Kappa Kappa szövetség háza hacker-bűnbarlangnak semmi jelét nem mutatta a kívülállók számára. Persze, ez a két szobája tele volt számítógépekkel, meg mindenféle kütyüvel és zsinórokkal, de egy hozzá nem értőnek fogalma sem lehetett róla, a TKK mihez kezd mindezzel a felszereléssel. A ház bűnbarlang része egy egyszerű kétszobás, ajtókerettel elválasztott helyiség volt, asztalokkal, ülőhelyekkel, és a külsején is látszott, hogy sok átvirrasztott éjszakát látott már. Igen, talán kicsit szemetes is volt, de az ember mégis mit várjon egy ifjúsági szállástól?
Pakolj le csak bárhová, foglalj helyet bátran, én addig beizzítom a szerkezetet – intett Pandora, már nem is foglalkozva vendégével. Amint a gépek közelébe ért, a viselkedése teljesen átváltott furcsa nerdbe, s ha tehette volna, már most Monday kódsorait bújta volna.
Email Poster
^
Monday Evans
 Posted: Sep 10 2017, 11:02 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
172 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
fekete
Kor:
23
3
bejegyzés
Emily Rudd
Alsó DC
alkalmi munkás
egyedülálló


Monday Evans
Igazából Pandorának kérnie sem kellett azt a bizalmat, amit emlegetett – legalábbis Monday így tartotta. Habár, időnként magának is bevallotta, hogy csúfos idők járnak (és itt nem feltétlenül a természeti jelenségekre gondolt), és megdöbbent azon, hogy egyes emberekben milyen mélyen tud gyökerezni az ítélkezés és a megvetés mások irányába, amit ő egyszerűen nem tudott megérteni. Az, hogy valakinek megszavaz egy esélyt, s nem úgy áll hozzá, mint aki megfosztani készül minden vagyonától, neki nem kiérdemelt privilégium volt, hanem egy lehetőség, hogy megismerje a másikat. Hogy meglássa benne a szépet és a jót.
Arról viszont nem tudott nyilatkozni, hogy magának megszavazta-e ezt a bizalmat. Néha úgy tartotta, hogy igen, máskor pedig nem. Tulajdonképpen, ez egy olyan bonyolult és végeláthatatlan kérdéskör, ami jócskán meghaladta Monday szellemi képességeit – nem filozofikusnak tervezték.
Időnként ezen elmerengve hordta ki folyamatosan a rendelt ételeket, noha az arcán ragyogó derűs mosoly ezt nem engedte láttatni másokkal. Azzal egy nagyon fontos, saját magának felállított elvet szegett volna meg: ő maga szerepelt volna az első helyen, nem pedig mások érdekei, amelyek nyilvánvalóan előrébb valóak voltak, mint a sajátjai. Elvégre, csak nem vesztette érvényét az a közhelyes elv, miszerint jobb adni, mint kapni.
Panda kérdésére először elgondolkodott; természetesen nem azért, mert a megválaszolása nagy gondot okozott volna, hanem próbált valamiféle elmevezérelt hipnotikus erőt bevetni, hogy kivételesen angolul szólaljon meg, nem oroszul, például. Mellékesen még az a gondolat is felmerült benne, hogy a világnak vajon hány élő és holt nyelve van összesen – ilyenkor sajnálta, hogy nem rendelkezett bővebb tudással –, s vajon mindegyiket kipipálhatja-e még a mai estén.
Van – szólalt meg végül és legnagyobb döbbenetére, angolul. Önmagában kisebbfajta örömujjongást és szurkolói táncot nyomott le, és egy bólintást követően a boldogságát sugárzó mozgáskultúrával, azaz néhány táncos lépéssel perdült vissza a helyére, hogy letakarítsa egy vizes kendővel az asztalokat, majd kezdje el felmosni a padlót.
A percek elteltével egyre inkább csak növekedett benne az eufória, bár az erősen megkérdőjeleződött benne, hogy miért. Talán, mert ahogy pörgött az óramutató, annál közelebb került ahhoz, hogy mégse kerülhessen a szeméttelepre, mint kiszuperált android, vagy az elért siker villanyozta fel teljességgel. Nem sokkal később, miután felvonta a szemöldökeit az egyik asztallapra varázsolt műalkotás láttán, ami mustárból készült, arra az elhatározásra jutott, hogy a kettő együtt hathat.
A hivatalos zárást és a műszak végét követően önmagát megszégyenítő módon robogott a személyzetnek fenntartott öltözőbe, hogy megszabaduljon az ételszagú egyenruhától – ezt az egyet ki nem állhatta. Lényegében egy óriási hamburger menünek érezte magát, s miután egy hajléktalan emiatt teljesen rámoccant (itt a segítőkészséget felülkódolta az az iszonyat, hogy valaki behatolt az intimszférájába), ez csak fokozódott. Sok minden szeretett volna lenni még az életben, de a hamburger menü nem szerepelt a terveiben.
Ahogy az sem, hogy a vírus netán tovább terjedhet benne, ezáltal fehér füstöt fog büfögni. Még a végén valaki megvádol, hogy lenyeltem a Vatikánt és éppen bennem zajlik a pápaválasztás! … Nem élném túl.
Amint kilépett a személyzeti bejárón, összehúzta magán a széldzsekijét, majd rövid széjjelnézés után megpillantotta Pandoráékat. Egy kevésbé feltűnő, de észlelhető mosollyal lépett oda hozzájuk. Viszonylag felvette azt az ütemet, amit a többiek diktáltak, egyedül azt furcsállta, hogy ilyen rohamtempóban száguldanak végig a városon. Ő szeretett bámészkodni, elálldogálni, esetleg valami tréfás játékkal elütni a sétát, hogy ne legyen olyan unalmas, azonban egy szót sem szólt emiatt. Nem is nézett nagyon körül, nehogy elragadtassa magát.
A kérdésekre reflexszerűen nyitotta a száját, ám a finn nyelvtudása úgy gondolta, most ő a soros, hogy bemutatkozzon a nagyérdeműnek. Már a második kifejezés után félbehagyta a mondatot, majd lemondóan rázta meg a fejét. Reménytelen.
A kezébe nyomott készüléket zavartan forgatta meg párszor, aztán egy nagy sóhajt követően nekiállt a pötyögésnek. Nem vallotta be magának, de zavarta, hogy az utóbbi évtizedeket követően most először beszélhetett volna valakikkel egy cseppnyi szorongás nélkül, ám nem tehette.

1. A 21-ben csinálták. Csak a keresztnevét tudom, az a Charlotte.
2. Azt hiszem, megbízható. Én így értesültem róla.
3. Mit jelent az, hogy furcsa?
4. BDIS? Nem hinném. Nem beszélek, ha nem muszáj.
5. Szerintem nem követett senki.

Pislogva bámult a távozó Reid után. Szívesen megköszönte volna neki is, amiért nagylelkűen felajánlották a segítségüket, de tartott attól, hogy az a köszönöm nem azon a nyelven fog hangzani, amin éppen kéne, ezért csak ennyit pötyögött a telefonba.
Majd megmondod neki, hogy köszönöm?
Amint beléptek a helyiségbe, az ajkai egy kis o-t formáztak; Mondayt bármivel le lehetett nyűgözni, ami egy kicsit is egyedi vagy fényévekkel okosabb volt, mint ő. Pandorát is őszintén csodálta, amiért képes volt ennyi adatot fejben tartani, hiszen olyasfélék megbütykölése, mint ő, a saját mércéje szerint nem számított egyszerűnek. Azt sem tudta, miként fogja egyáltalán megköszönni.
Ismét pötyögni kezdett, majd, amikor végzett a szöveggel, Pandora orra alá dugta, függően attól a helyzettől, hogy éppen alkalmas volt-e neki, vagy sem.

Hogyan fog zajlani? Magamnál leszek? Fájni fog? Sokáig fog tartani? Ne haragudj, hogy ennyit kérdezek, csak nagyon félek. Persze, bízom benned, hiszen már így is nagyon kedvesek vagytok, csak még soha nem nyúltak bele a kódsoraimba. Amióta csak öntudatra ébredtem, ilyen beszédhibás vagyok. Nem tudok rendesen beszélni. Éppen ezért fogok rengeteg hálával tartozni… mit tehetek majd értetek? Nem vagyok egy hű, de ügyes és befolyásos személy, viszont amiben tudok, segítek.

A továbbiakban mindent Pandora utasításai szerint tett, egyedül az alsó ajka rágcsálása tett arról tanúbizonyságot, hogy valami zajlik az androidban, amit mások pániszerű félelemnek azonosítottak volna be.
Email Poster
^
1 User(s) are reading this topic (1 Guests and 0 Anonymous Users)
0 Members:

Opciók
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása


 


 

SKINNED BY Vanessa of SHINE and CAUTION
GO TO TOP