PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus, Non Real Time szerepjáték, mely a 22. század közepén játszódik, egy negyedik világháborút követően. Az elhúzódó háborút halál, szenvedés és pusztulás jellemezte, akárcsak az azt követő évtizedes telet, amelyet a ledobott bombák okoztak. A hó elolvadt, a Föld azonban épp oly halott, mint alatta – a világ élhetetlen azok számára, akik nem a mesterséges ózonréteggel, úgynevezett burokkal fedett városokban laknak, oda azonban születni kell, szerencsésen bekerülni, vagy kihasználni a számtalan illegális bejutási módot.
A játékunk csak és kizárólag a szórakozást szolgálja, nem célunk elmerülni a sci-fik és tudományos útvesztők mélyén, a történetünk is a karakterek személyes élményein, útján alapszik. Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!
NYITÁS Talán akadnak még szürke foltok a térképen, és még lehet, hogy egy modul három hellyel arrébb ugrik, de a játék már beindult, az igénylések rég nyitva, keresett karakterek és történeti-, valamint kapcsolati szálakra mindig vevő játékosok várják új társaikat!
LEÍRÁSOK
KARAKTEREK
JÁTÉK
FC LISTA
KERESETT KARAKTEREK
HIRDETŐ
TUMBLR
KREDIT

 
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása

 Winter & Gage & Ethan || lost my mind
Ethan Ashbourne
 Posted: Aug 17 2017, 09:23 PM
Quote
Béta
Offline
Magasság:
184 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
szőke
Kor:
30
7
bejegyzés
William Moseley
Felsö DC
BDIS - különleges alakulat
Egyedülálló


703 szókisképRudimental - Not Giving In
Három egész mérföld/órával túllépte a megengedett sebességhatárt. Ennyire mérges volt Ethan, ahogy a BDIS főtornyától a központi kórház felé hajtott a soksávos sztrádán. Már sötétedett az égbolt, felkapcsolódtak a napenergiával működő utcai lámpák, amik komor árnyékot vetettek a rajparancsnok arcára. Máskor legalább megpróbált volna úgy tenni, mintha nem lett volna abban a pillanatban elege a napból, amint kinyitotta a szemeit reggel, de igazság szerint a mai nap magát tette tönkre, és egyébként sem aludt. Inszomniájának ékes bizonyítékai még akkor is ott sötétledtek a szemei alatt, ahogy a nagy, üvegfalú épület parkolójához érve leállította a motort és kiszállt. A kiszűrődő neonlámpák fényei mintha apró tűkként szúrkálták volna a retináját, kénytelen volt megdörzsölni őket, így valószínűleg arra sem volt elég ideje, hogy a járművet elölről megkerülve kinyissa a végig mellette utazó Winter előtt az ajtót, bár azért megpróbálta. Ha a rajtársa kezdeményezett is beszélgetést a fél órás út során, Ethan nem igen reagált, és a szokotthoz képest is kevesebb energiát fektetett abba, hogy megpróbálja fenntartani a kommunikációt, holott Rosedale őrmester egyike volt azon keveseknek, akikkel még önszántából, munkán kívül is szívesen töltötte az idejét. A másik ilyen néhány emelettel felettük feküdt az egyik kórházi ágyon.
Mielőtt a mozgásérzékelős ajtók kitárták volna előttük a bejáratot, még tudott egy pillantást vetni a tükörképére, és majdnem biztos volt benne, hogy nem csak a kedvezőtlen fények miatt tűnt az átlagosnál is nyúzottabbnak. Még Milo is lábujjhegyen közlekedett otthon; mintha érezte volna, hogy most a legkisebb tréfát sem érti. Nem mintha máskor különösebben szórakoztató társaság lett volna.
Jó napot. Gage Dawsont keressük – trappolt oda a recepciós pulthoz, ahol egy felettébb unott nővér emelte rájuk a tekintetét, láthatóan a sokadik extra műszakja vége felé.
Én meg a béke szigetét – sóhajtott, láthatóan kicsit sem volt ínyére, hogy megzavarták a zenkertje gereblyézésében. Más alkalommal Ethan talán megértette volna, hogy ő is fáradt, vagy hagyta volna, hogy Winter jóval magasabb szintű szociális készségei érvényesüljenek, ám ehelyett inkább a zsebébe nyúlt, hogy előszedje az azonosítóját. Talán a farmer, póló és bőrdzseki nem regélt eleget arról, hogy jobb szereti a gyors ügyintézést, de a fapulton koppanó digitális kártya annál inkább. A nő odahúzta a székét a számítógéphez, és pötyögni kezdett. –Jól van, jól van, nem kell úgy makrancoskodni!
Miután kaptak egy emelet és egy szobaszámot, megindult a liftek felé, de félúton, a büfétől nem messze, megtorpant, és kérdőn, összehúzott szemöldökkel nézett Winterre. – Kórházi látogatáskor… Nem kéne ajándékot vinni? – A szabálykönyveket betéve tudta, de az etikett számára inkább választható kurzus volt, amit inkább elkerült, feleslegesnek címezve, ezért most bizonytalanul tekintett a bejárati csarnok másik felén lévő ajándékbolt felé. Nem mintha nagy esély lett volna, hogy van egy „bocs, amiért miattam lelőtték, leestél a tetőről és amputálták a karod” feliratú lufijuk. Végül Winter válaszától függően tértek be mégis a boltba, vagy vették az irányt rögtön a liftekhez.
Szerinted mennyire haragszik? – tette fel aztán a kérdést, mikor a zárt térbe kerültek. Olyan szorosan fonta össze a karját a mellkasa előtt, hogy nem csak a dzsekije bőre reccsent meg, a sajátja is; hiába a bőrforrasztó kezelés, még mindig érezte a vállát ért lövés helyét, holott egy hegnél alig látszódott több. Nem nézett a csapattársára, helyette makacsul vizslatta a lift fényesre sikált fekete padlóját. Az nem volt kérdés számára, hogy az ő hibája volt;ha hagyta volna, hogy Gage tegye a dolgát, talán konszenzusra jutottak volna a támadókkal… vagy legalább az a két egyenruhában parádézó majom is ott feküdt volna a lépcső alján. Megint felizzott a mellkasában valami, amit általában elnyomott, és amitől ösztönösen megfeszült az állkapcsa. Úgy érezte magát a nő mellett, mint valami nagyra nőtt óvodás, aki csak duzzog és ráncolja az orrát; Winter sokkal nyugodtabbnak tűnt. Vagy csak ő képzelte így. Mindenesetre, erőt adott neki ahhoz, hogy összeszedje magát, és mire kinyílt a liftajtó, kisimuljanak a vonásai, már azon a szemöldökráncoláson kívül, ami örökkön ott ült a homlokán.
Megkereste a megfelelő ajtót, ám mielőtt benyithatott volna, megtorpant, és Winterre nézett, lekonyuló vállakkal és elveszett ide-oda tekintgetéssel adva tudtára, hogy fogalma sincs, mi ilyenkor a protokoll – belép, és mit mondjon? Szia? Jól nézel ki, ahhoz képest, hogy nőtt a fémtartalmad? Még a diplomaosztó utáni bulit követően sem néztél ki ilyen szarul? –, így igazán értékelni tudná, ha a nő menne előre. Amúgy is kellemesebb volt ránézni, mint Ethanre.

--------------------


user posted image
Email PosterEmail Poster
^
Winter Rosedale
 Posted: Aug 18 2017, 12:38 PM
Quote
Béta
Offline
Magasság:
172 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
szőke
Kor:
26
5
bejegyzés
Gabriella Wilde
Felsö DC
BDIS - Különleges alakulat
Egyedülálló


count on me
A kocsi anyósülésén ült, kezeit ölébe ejtve idegesen tördelte az ujjait, és közben szótlanul figyelte a mellettük elsuhanó utcákat. Időnként a szeme sarkából Ethanre pillantott, tépelődött, szóra nyitotta a száját, végül mégiscsak visszafordult az ablakhoz. Ritkán látta ennyire feldúltnak a férfit. Persze érthető volt a viselkedése, hiszen sok mindenen kellett keresztül menniük, Gage sérülése és ez az egész ügy az árészosokkal Winter idegeit is eléggé megviselték. Benne is hasonló indulatok dúltak, az elmúlt pár napban már sokadjára kapta azon magát, hogy sírás fojtogatja. Persze ilyesmit nem engedhetett meg magának, erősnek kellett maradnia. Mint mindig, most is sikerült leküzdenie a könnyeket, smink mögé rejtett arcán alig látszott a kimerültség, az aggodalom, és ez így volt rendjén.
Világos volt számára, hogy Ethan nem akar beszélgetni, és alapvetően nem is zavarta volna különösebben a csend, most mégis úgy érezte, hogy mondania kéne valamit, bármit, amitől a férfi jobban érezné magát. Természetesen semmi ilyesmi nem jutott az eszébe, szóval csak ült némán, és számolta a hátralévő perceket. Kész örökkévalóságnak tűnt, míg végre leparkoltak a kórház előtt, Winternek pedig esze ágában sem volt arra várni, hogy Ethan ajtót nyisson neki, de azért értékelte a gesztust. Összébb húzta magán hosszú, sötétkék kabátját, nem is annyira a hideg miatt, inkább a biztonságérzet illúzióját remélve, és követte a férfit az épületbe. Türelmesen várt, míg ő megszerezte a szobaszámot, és nem hibáztatta a modoráért, érthető, ha ilyenkor az embernek nincs energiája felesleges udvariaskodásra.
- Köszönjük – vetette oda azért fáradtan, de mosolyogva a recepciósnak, ezzel tompítva kicsit Ethan nyersségén. Mikor a férfi az ajándékbolt felé pillantott, Winter követte tekintetét, és egy pillanatra elgondolkodott. Nem tartotta valószínűnek, hogy Gagenek pont egy csokor virágra lenne most leginkább szüksége, de a gesztus a lényeg, és talán ők is kicsit jobban éreznék magukat, ha nem üres kézzel állítanának be hozzá. Arról nem is beszélve, hogy ez Ethan ötlete volt, és az ilyen irányú kezdeményezéseit támogatni kell.
- De igen, ez jó ötlet – felelte végül elismerően, és a bejárat felé indult. Nem akarta sokáig húzni az időt, a bolthoz érve felkapta az első keze ügyébe akadó csokrot, és már indulhattak is a… liftekhez. A helyzet egyáltalán nem volt alkalmas ahhoz, hogy bejelentse, ő inkább lépcsőzne, szóval vett egy mély levegőt és rövid habozás után a fülkébe lépett. Épp elég gondjuk volt így is, senkinek sem hiányzott, hogy még a klausztrofóbiájából is ügyet csináljon. Mikor Ethan váratlan kérdésével megtörte a csendet, a nő meglepetten pillantott fel rá, és ahogy végignézett rajta, még arról is megfeledkezett, hogy mennyire nyomasztják a lift körézáruló falai. Rettenthetetlen parancsnoka olyan elesettnek és védtelennek tűnt, ahogy összehúzott vállakkal és leszegett fejjel állt mellette, mint egy gyerek. Winternek összeszorult a szíve a látványtól, még soha nem látta őt ennyire sebezhetőnek. Néhány pillanatig csak állt némán, a válaszon gondolkodva, és mikor a szavak nem jöttek, lassan a férfi felé mozdult. Bizonytalanul közelebb lépett hozzá, karjait óvatosan a nyaka köré fonta, majd finoman hozzásimult, és fejét vállára hajtva átölelte.
- Ethan… nem a te hibád volt. Ezt Gage is tudja, egészen biztos, hogy nem haragszik rád… – motyogta halkan, majd kezét a férfi karján hagyva hátrébb húzódott, épp csak annyira, hogy a szemébe nézhessen.
- Hidd el, örülni fog, hogy láthat – tette hozzá teljes meggyőződéssel, meleg mosolyra húzva ajkait, és mikor a lift ajtó kitárult, kilépve Ethan személyes teréből a folyosóra sietett.
Pár lépéssel mögötte sétált, kezében szorongatva a csokrot, miközben az ajtót keresték. Ahogy odaértek, a férfi megtorpant, bizonytalanul pillantott rá. Winter megint csak nehezen találta a szavakat.
- Hé… Szedd össze magad. Ő a legjobb barátod, nem kell túlgondolnod, csak viselkedj természetesen – mondta halk hangon. A kilincsért nyúlt, de mielőtt benyitott volna, még egyszer Ethanre pillantott, és halvány, de biztatónak szánt mosoly szökött az arcára.
- Minden rendben lesz – tette hozzá olyan határozottsággal, hogy majdhogynem még saját magát is sikerült meggyőznie. A kórterembe lépve csak egy pillanatra rezdült alig észrevehetően az arca, mikor meglátta társát az ágyban. Ethan előtt próbált nyugodtnak tűnni, de ő maga is ideges volt, leginkább azért, mert nem tudta, hogy mire számítson. Őszintén hitte, hogy Gage nem fogja a barátját hibáztatni a történtekért, de egy ilyen halálközeli élményt senki sem tud csak úgy lerázni magáról. Biztosra vehette, hogy időbe fog telni, míg minden visszatér a régi kerékvágásba.
Szinte hangtalan léptekkel indult az ágyhoz, csak akkor szólalt meg, mikor már egészen közel ért.
- Szia… - köszönt halkan, aggodalmas mosollyal, majd óvatosan fölé hajolt és apró puszit nyomott az arcára.
- Hogy érzed magad? – tette fel a kissé talán buta kérdést, miközben a kezében tartott virágot az éjjeliszekrényen álló vázába rendezgette.
for Ethan & Gage || 750 szó
Email Poster
^
Gage Dawson
 Posted: Aug 22 2017, 12:56 AM
Quote
Béta
Offline
Magasság:
188 cm
Szemszín:
barna
Hajszín:
barna
Kor:
29
4
bejegyzés
Brett Dalton
Felsö DC
BDIS – különleges alakulat
it's complicated


A privát kórterem közepén egy hófehér ágy állt, a falakra pedig egy, a város égbe nyúló sziluettjére tekintő ablakot, valamint egy papírvékony LED tévét szereltek, amelyben egy néma férfi a felhőket és napocskákat ábrázoló, animált kivetítője előtt mutogatott és tátogott.
A virágok és illatosított üdvözlőlapok bódító illatfelhőjén kellett végig verekednie magát annak a bátor látogatónak, aki valahol az ajándékok halmaza alá temetett Dawsonhoz akart eljutni. Az alapvetően steril, modern fehérséget sugárzó szoba most inkább hasonlított ajándékboltra: minden szabad teret "Jobbulj!" feliratú lufik és plüssmackók töltöttek be, de volt itt egy gőzölgő papírzacskó is a sarki kínaitól, na meg egy jobb napokat látott Gage, aki természetesen még mindig az ágyában heverészett. Törzse nagyjából harminc fokot zárt be a padlóval, a feje pedig a párnájába süppedve maradt, akármennyire is szeretett volna felpattanni, hogy üdvözölje a látogatóit. Fáradtnak tűnt. Önmagához képest meg pláne. – Jó reggelt! – vigyorodott el üdvözlésképp, de nem mozdult. Még a szemei is örültek, annyira büszke volt magára, hogy még mindig az élők sorában rontja a levegőt; elvégre ő volt az élő példa arra, hogy az embernek lehet hatosa a lottón. Nem karcolásmentesen ugyan, de a fizika törvényeit megvető mázlival mégis túlélte a halálugrást, amit talán még Tom Cruise kaszkadőrei sem mertek volna bevállalni. Már nem, mintha Gage önszántából vetődött volna a tátongó mélységbe – talán dilis volt egy picit, de klinikai esetnek azért még nem számított. Egészen mostanáig.
– Hoztatok virágot? Egyem a zúzátokat, köszönöm. Tegyétek a... – és a névelőt megnyújtva pillantott körbe a szobában, akár egy négyzetmilliméter szabad hely után is kutatva, amit nem talált meg. – ...többi közé. – nyögte ki végül más ötlet híján, tanácstalan, majd méltósággal fogadta Winter eddig soha nem látott üdvözlését.
– Le kellett zuhannom a négyszázadikról, hogy kapjak egy puszit? – színlelt felháborodást. – Kiugranék megint, de segítség nélkül aligha menne. – tette hozá a törött lábára sandítva, amely felpolcolva és gipszbe öntve díszelgett, firkákkal borítva. – Alá akarjátok írni? Ott a filc, az éjjeli szekrényen. – bökött állával a fehér bútor felé, amelyen a GQ egyik száma hevert, címlapján Clark McCainnel és az ő kackiás filcbajszával. Ő sem volt Gage kedvence, a tegnapiak után meg főképp nem.
– A parancsnok miért bujkál anyuci szoknyája mögött? Látlak, Ethan! – vigyorgott, és fejét elfordítva próbált rátalálni Ethan megilletődötten vándorló tekintetére. Meg sem lepődött rajta, hogy a rajparancsnok megint magát hibáztatja valamiért, amiről egyáltalán nem ő tehet. Jól tudta, hogy legjobb barátja az ő balesetéért is önmagát tartja felelősnek, és legszívesebben galléron ragadva az arcába ordította volna: hogy a görcs álljon beléd, Ethan, nem körülötted forog a világ, nem lehetsz te a felelős mindenért, nekem is hagyj egy kis bűntudatot!
De Ethan Ethan maradt, megváltoztathatatlanul, örökké. Ezért az egyetlen, amit Gage tehetett a jég megtörése érdekében, az az volt, hogy először is elismerte az elefántot a szobában.
Ébredése utáni első kérdésére legnagyobb megkönnyebbülésére az volt a válasz, hogy nem, az arcának nem esett különösebb baja. Ez így is volt, ezért a rajtársakat nem fogadták felismerhetetlenségig átrendeződött vonások a képén, azonban ha nagyon megnézték, találhattak rajta más újítást. Segítségképp, amikor Winter a hogylétéről érdeklődött, Gage megemelte az új karját, amit eddig a törzse takart, mintha inteni akarna, majd engedte, hogy visszahulljon maga mellé:
– Jobb vagyok, mint új koromban.
Várt, hogy a többiek először befogadhassák a látványt, és csupán Winter elképedt kifejezése láttán szólalt meg.
– Hát, igen. – heherészett, és úgy vette szemügyre a szintetikus robotkart, mintha csak most látná először. – Forbes papa ajándéka. Még hozzá kell szoknom, de... Már ilyet is tudok. – és a gépiesen zümmögő kezét megemelte, hogy egy középső ujjat mutasson Ethannek. A gesztus mellé azonban társult egy bajtársias mosoly is. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem neheztel, csupán az ősi hagyomány előtt tisztelgett, ugyanis ők ketten Ethannel elég gyakran illették egymást a Középső Ujjal, és ritkán gondolták komolyan. – Az Hugo Boss volt, Ethan. Csak, hogy tudd. – ismételte el a szállóigegyanús mondást, természetesen a Cohen-akció áldozatainak számát gyarapító zakójára célozva. – De most az egyszer megbocsátok, mert olyan szépen szétrúgtátok a Zorrók seggét. Egy pár napig bent tartanak megfigyelés céljából, hogy lássák, befogadja-e a szervezetem, aztán meg megyünk, és befejezzük, amit elkezdtünk. Ezt nem úszhatják meg. – szájhősködött annak ellenére, hogy hetekre, sőt, hónapokra volt még szüksége ahhoz, hogy ismét seggrúgásra kész állapotba kerülhessen.
Ahogy az imént a zakóval is célzott rá: őt is beleértve minden BDIS-es már tegnap este részt vehetett a kiszivárgott felvételek vetítés előtti premierjén, az alacsony tömeg előtt ellenben ma délelőtt vált először nyilvánossá a szenátor haláltánca, Clark McCain minden erőfeszítése ellenére.
– És mondjátok, mikor... – kezett bele a kérdésbe, de még mielőtt befejezhette volna, a televízió magára vonta a figyelmét. Gage azonnal a távirányítóhoz kapott, hogy felhangosítsa a készüléket, amely a híradó műsorvezetője alatt vörös szalagon emelte ki a lényeget: BREAKING NEWS. Már akinek.
— ...az SBC drónfelvételei Cohen bevándorlásügyért felelős szenátor meggyilkolásáról, melyek alapján a BDIS két alkalmazottját vádolják a politikus kivégzésével.
A kép itt a bemondóról a drónfelvétel kockáira váltott, egészen pontosan annak képernyőképes, vérontás előtti soraira.
– Ott vagytok! – lelkesedett Gage az akciófilmbe illő jelenetek láttán, mire a hangtalan és akadozó, a műsorvezető által narrált felvételeken az őt reprezentáló pálcikaember megkezdte útját lefelé, a mélybe. – ...Ott meg én. Áucs. – tette hozzá az arcára fagyó mosollyal, egy csipetnyi kiábrándultsággal a hangjában. A lefelé vezető, flippergolyóra emlékeztető útját elnézve még mindig sajgott minden porcikája.
– Clark McCain, a SOKO olajvállalat vezérigazgatója pert indított az SBC ellen, a hírügynökség azonban cáfolja a kiszivárogtatásról szóló vádakat: szerintük a tragikus képsorokat hackerek szerezhették meg, és tölthették fel a világhálóra. A BHS azóta "bizalmas" kategóriába sorolta a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat, így ezeknek akár a megtekintése is szankciókat vonhat maga után. A világhálóról való eltávolításuk jelenleg is folyamatban van.
– Richard Cohen szenátor temetésén többszáz rendfenntartó gondoskodik majd a gyászolók biztonságáról, ígérte az elhunyt veje, Clark McCain, aki az SBC-ben való mély csalódását fejezte ki a szombati sajtótájékoztatón. – a narrációt ekkor felváltotta az alatta futó képek hanganyaga, melyen McCain nyilatkozott a médiának, fogalmazásmódjában felidézve egy másik tragikus esetet, amely egy-két éve ugyanúgy a McCain családot állította a középpontba: – Nem engedjük, hogy a szenzációhajhász média ismét megfossza a családunkat a háborítatlan gyászolás jogától. Richard Cohen szerető édesapa és sok szempontból meghatározó politikus volt; így is kell tovább élnie emlékezetünkben, és nem azon gyalázatos képsorok...
– Kuss. – szakította félbe Gage, miközben elnémította a televíziót, majd a rajtársai felé fordult. – A fél karomat tenném rá, hogy benne van. – jelentette ki egyszerre közönyösen és határozottan. Volt valami ennek a McCainnek a lárva fején, amiben Dawson nem tudott megbízni. Carverre emlékeztette.

--------------------
S G T. D A W S O N
written by Darcy
Email Poster
^
Ethan Ashbourne
 Posted: Aug 22 2017, 02:42 PM
Quote
Béta
Offline
Magasság:
184 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
szőke
Kor:
30
7
bejegyzés
William Moseley
Felsö DC
BDIS - különleges alakulat
Egyedülálló


1012 szókisképRudimental - Not Giving In
Utoljára akkor volt kórházi látogatáson, mikor Milo megszületett, de sokakkal ellentétben, a fertőtlenítő-szag cseppet sem zavarta, sőt, az orrának kifejezetten kedves volt a sterilitás csípős aromája. Charlotte szerint csak túl sok tisztítószert szipuzott be takarítás közben, de őt megnyugtatta; most azonban csak az érékeit élesítette ki, holott életében egyszer hálás lett volna a tompaságért. Valahol persze a tobzódó gondolatoknak is megvolt az üresség előnye, mert annyira sok hang szólalt meg egyszerre, hogy kivehetetlen masszává olvadtak össze, így például afelett is elsiklott, hogy az agya emlékeztette, Winter nem szereti a szűk, zárt helyeket. Csak azután ébredt erre rá, hogy az ajtók becsukódtak mögöttük, akkor pedig már tulajdonképpen mindegy volt.
Sejtette, hogy enyhén szólva nyomorult látványt nyújt, de azt nem, hogy annyira, amennyivel kiérdemel egy ölelést. A gesztus váratlanul érte, így először minden izma védekezőn megfeszült, majd végül esetlenül karolta át a nőt fél kézzel, a haja csiklandozta az orrát. Vajon a virágoknak volt olyan édeskés illatuk, vagy Winternek?
Én… Rendben. Köszönöm – nyögte ki úgy, mintha közben valaki épp pisztolyt tartott volna a hátához. Tényleg hálás volt Winternek, és a kontaktus is jól esett neki – legutóbb a húga ölelte meg, de ő is csak azért, hogy sunyiban kilopja a tárcáját a zsebéből –, de ezek nem olyasmik, amit csak úgy bevall az ember, nem? Fogalma sem volt, mit kellett volna reagálnia, az ilyesmik inkább Gage asztala voltak, úgyhogy a későbbi hasonló helyzetek elkerülése érdekében megemberelte magát. Annyit még megengedett a stressznek, hogy az mozgassa a kezét, és összekócolja a haját, ami így a szélrózsa minden irányába meredezett, és még akkor is így állt, meghazudtolva a gravitációt, mikor belépett Gage kórtermébe.
Te mennyi morfiumot kapsz? – tette fel a legelső kérdését összeráncolt szemöldökkel. Igazság szerint Gage-nél nagyon kevés választotta el a mindennapos őrületet attól, hogy eldobta az agyát a gyógyszerektől. Félrebiccentette a fejét, úgy próbálta felmérni barátja állapotát, lehetőleg anélkül, hogy a szemébe kelljen néznie; valójában ahhoz képest, hogy több emeletet zuhant, nem nézett ki olyan rosszul, főleg azokhoz a rémképekhez képest, amiket Ethan látott maga előtt, a baleset utáni állapotok alapján. Megnyugodott sóhajjal, bár nem kevésbé szemöldök-ráncolósan túrt ismét a hajába, majd sétált a hatalmas ablakhoz, és dőlt neki.
Milo biztosan szívesen rajzol rá neked dínót, vagy krumplit – jegyezte meg egy árnyalattal könnyebben, a plafont bámulva. – Te lettél az új szuperhőse, az Esőember. – Elég sokat gondolkozott azon, hogy megossza-e vele ezt az információt, de úgy tűnt, a mostani Gage egójának talán még nem fog ártani egy kis noszogatás. Még ha Ethan kezdte is magára venni, hogy a fiát jobban érdekli Gage bá jóléte, mint az apjáé.
Gage megszólalására akaratlanul is magára öltötte legkiválóbb resting bitch arckifejezését, megfeledkezve arról, hogy Winter is a szobában van. – Rohadj meg – közölte nemes egyszerűséggel. Nem, felesleges volt aggódnia, semmi sem változott, már azt az apró tényt leszámítva, hogy mostantól meg kell fontolnia, szkanderezik-e valaha Gage-el. Odalépett az asztalhoz, és elvette róla az újságot, majd egy pillanatra felmutatta, és rábökött McCain arcképére. – Nagyon érett.
Bocsánatkérően mosolygott rá Winterre (vagyis inkább csak a szája sarka rándult meg ezen célzattal, de az nála tulajdonképpen mosoly volt), ahogy elhaladt mellette kezében a magazinnal, és ismét elfoglalta helyét az ablak előtt. Úgy érezte, ha tényleges figyelmet fordít Gage új karjára ahelyett, hogy csak a szeme sarkából nézi, úgy fogja bámulni, ahogy a megboldogult Cohen szenátor nézte a nála húsz évvel fiatalabb nők dekoltázsát. – A bizonyítékraktárban megtalálod. A vér kijön szódabikarbónával és hidrogén-peroxiddal – mormolta céltalan lapozgatás közben. A szemei végigsiklottak a betűkön, de nem igazán értette, csak látta őket. Érezte, hogy a vérnyomása kezd megint az egekbe szökni a Zorrók említésével, olyankor pedig az egész feje elkezdett vörösödni, bár hála a kórházi lámpák fényének, amitől mindenki járkáló élőhalottnak tűnt, ez nem volt olyan feltűnő.
Gage utolsó hozzátételére azért mégis felpillantott, és ha Winter épp arrafelé nézett, kérdőn felvonta felé a szemöldökét. Dawson még nem tudta, hogy az árészosok ellen már lezárult a nyomozás, sőt, őket le is vették az ügyről. Mondják el neki?
Mielőtt megegyezésre juthattak volna néma kommunikációjukban, a tévé hirtelen felhangosodott, és akaratlanul is magára vonta a figyelmét. Kívülről, a drón lencséjén keresztül szemlélve sem volt kevésbé szürreális végignézni a történteket, mint a helyszínen, és Gage esésének végignézésétől is ugyanúgy összerándult, mint akkor. – Miért akarja bárki is szándékosan végignézni valaki halálát? – A kérdése költői volt, és ő is tudta a választ, ami az emberek megborzongást éltető kíváncsiságában, undorítóan magas ingerküszöbében és alig létező empátiájában rejtőzött. Nem kedvelte különösebben Cohent, de valahogy mégis gyomorfacsaró volt belegondolni, hogy miatta halt meg, és soha többet nem fogja azzal felhívni őt Levitt kapitány az éjszaka közepén, hogy hopp-hopp, másnap megint bébiszittelik. Egyszerűen a rutin, a mindennapok része volt; most a rutin a feje tetején állt.
Mire McCain arca jelent meg a képernyőn, már becsukta az újságot, és ösztönösen a multimilliomos cégtulajdonos testbeszédét kezdte figyelni. Nyilvánvalóan betanult, de széles, erőteljes gesztusok voltak, fegyelmezettek és határozottak, olyan, ami a tömegek megnyerésére alkalmas. Nem volt nehéz észrevenni a mögötte lévő sorban, a tanácsadók és biztonságiak között álló feleségét sem, akit látszólag mélységesen lesújtott az eset, de azért még volt ideje olyan fekete koktélruhát öltenie magára, ami tökéletesen harmonizált az emelvény gyászdíszeivel. Az egész jelenet művi volt, bár nagyon, nagyon hiteles; tudván, hogy egy nap ő is szeretne hasonló körökben járni, nem sértődött meg annyira a hazug szavakon, mint láthatóan Gage, aki dacosan kapcsolta ki a televíziót.
Mármint… Melyiket? – vonta fel az egyik szemöldökét. Akárhányszor valamelyik közeli ismerőse a legfelsőbb köröket szapulta, olyan érzése volt, mintha vele együtt őt is átkoznák, ezért kelt általában észrevehetetlenül a védelmükre. Ha ez az elhatározása és a munka ütközött, az sokat nehezített a dolgain. Most egyáltalán nem volt biztos abban, hogy McCain esetleg ne lenne sáros; az elég nyilvánvaló volt, hogy szívesen lett volna szenátor, de Ethannek nehezére esett elhinnie, hogy ilyen módszerekkel esne neki. – Mindenkit megillett az ártatlanság vélelme, míg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Ez az ügy nagyon kényes; nem vádaskodhatsz esztelenül, Gage. Még itt sem; még velünk sem. – Sokat mondó pillantást vetett az ágyban fekvő csapattársukra, mint mikor Milóval próbálta megértetni, miért nem hagyjuk a nappali közepén a legónkat. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy nincs-e a közelben valami rejtett kamera vagy lehallgató, ami rögzíti a beszélgetésüket, elvégre, ő is épp azt mondaná mindenkinek, hogy lezárult a belső átvizsgálás, ha azt akarná, hogy az emberek megkönnyebbüljenek, és valaki hibát vétsen.
El kell mennünk Cohen szenátor temetésére – pillantott aztán Winterre, mint akinek most jutott eszébe egy információ, amit elfelejtett tovább adni. Félig így is volt. – Díszőrség. Az Árésszal együtt.

--------------------


user posted image
Email PosterEmail Poster
^
Winter Rosedale
 Posted: Sep 10 2017, 01:58 AM
Quote
Béta
Offline
Magasság:
172 cm
Szemszín:
kék
Hajszín:
szőke
Kor:
26
5
bejegyzés
Gabriella Wilde
Felsö DC
BDIS - Különleges alakulat
Egyedülálló


count on me
Winter idegessége csak akkor kezdett valamicskét enyhülni, mikor végre valahára a kórterembe értek. A folyosó nyomasztó fertőtlenítőszagát kellemes virágillat váltotta fel, az ajándékhalmok közt megbújó Gage vigyorral az arcán üdvözölte őket. Bár fáradtnak és megviseltnek tűnt, közel sem volt olyan rossz bőrben, mint ahogy azt Winter gondolta. Az igazi megkönnyebbülést mégis az jelentette, mikor meghallotta a férfi első szavait. Robotkar ide vagy oda, Gage még mindig a régi volt, és ezért nem is lehetett volna hálásabb. A puszira tett megjegyzésén csak halkan felnevetett, majd szótlanul elfogadva a felkérést az éjjeliszekrényen lévő filcért nyúlt. Óvatosan az ágy szélére ült, ügyelve rá, hogy a matrac ne süppedjen be nagyon a súlya alatt, majd alig érintve a gipszet kacskaringós virágmintát kezdett rajzolni, hogy legfoglalja valamivel a kezeit. Látszólag belemerülve az alkotásba hagyta, hogy társai a maguk gyerekes módján rendezzék egymás közt a dolgokat, és csak csendben mosolygott, miközben hallgatta őket. Melegséggel töltötte el a tudat, hogy minden maradt a régi, és hogy tulajdonképpen teljesen felesleges volt aggódnia. Nem is várt mást ettől a kettőtől, tudhatta volna, hogy még egy halálközeli élmény is kevés ahhoz, hogy közéjük álljon.
Megértő pillantással viszonozta Ethan mosolynak beazonosítható arcrezdülését, és követte szemével, ahogy az ablakhoz sétál, hogy aztán fellapozza a magazint és olvasgatni kezdjen. Ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, ez nem azt jelenti, hogy nem érdekli őt a barátja, épp ellenkezőleg. Winter meg tudta érteni, hogy miért volt erre szüksége, hiszen neki is sokkal könnyebb volt a gipszen tekergő virágokra koncentrálnia, mint nézni az emberinek ható, mégis idegen gépezetet Gage karja helyén. Csupán egy futó pillantást vetett a protézisre, majd visszatért a rajzoláshoz. Akkor kapta csak fel ismét a fejét, mikor társa szavai nyomán eszébe jutott a belső vizsgálat eredménye, amiről ő még nem értesült. Tekintete azonnal találkozott Ethanével, szemeiben ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg. Elmondják Gagenek, hogy az árészosokat felmentették? Néhány pillanatnyi gondolatmenetet követően végül arra a döntésre jutott, hogy bár neki is joga van tudni róla, talán célszerű volna még egy kicsit várni a dologgal, hiszen igy is elég idegeskedni valójuk van. Mielőtt azonban véleményét továbbíthatta volna a férfi felé, követve társai példáját ő is a felhangosodó TV-re kezdett figyelni, és elfordulva a gipsztől a képernyőre szegezte tekintetét. Ismét görcsbe rándult a gyomra a tetőn lezajló események felvételeit látva. Kezeit az ölébe ejtette és idegesen pörgette ujjai közt a filcet. Nagyon is bosszantó volt kívülről látnia magát egy ilyen helyzetben, akaratlanul is azon kezdett gondolkodni, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy, és mit tehetett volna azért, hogy mindezt megakadályozza. Innen nézve sokkal könnyebb volt megállapítani, hogy milyen irányból kellett volna megközelítenie a támadókat, merre kellett volna leadnia az első lövést, de a legtöbbet az számított volna, ha nem kell ennyi időt elfecsérelnie McCainék kisérgetésével. Ezért is utálta annyira a testőrködést, emiatt nem tudott ott lenni, ahol igazán szükség volt rá. Mikor a képernyőn ügyfelének arca jelent meg, különös indulat fogta el, összeszűkült szemmel, gyanakvóan figyelte a tapasztalatlan szemnek talán hiteles, de számára erőltetettnek tűnő érzelmeket és gesztusokat. Valami hasonló érzés fogta el akkor is, mikor aznap este szemtől szemben állt vele, mintha a férfi számára ez az egész tragédia csak a terv része lenne. Legnagyobb meglepetésére a TV a következő pillanatban elnémult, Gage pedig mintha csak a gondolataiban olvasott volna kijelentette, hogy szerinte McCainnek köze van a gyilkossághoz. Winter meglepetten kapta felé a fejét, majd Ethanre pillantott, kíváncsian várva reakcióját a vádaskodásra. Mikor ő válaszul elkezdte mondani a betanult szöveget mindenki ártatlanságáról, bosszankodva ráncolta a homlokát, de abban igazat kellett adnia neki, hogy itt nem beszélhetnek erről nyíltan. Nem tartotta valószínűnek, hogy bárki is lehallgatna egy kórtermet, de nem volt annyira naiv, hogy erre a nyakát tegye. Ha igaz a sejtésük, akkor sokkal magasabbra nyúlik vissza ez az egész, mint azt bárki gondolná. Az, hogy az Árésznak is része volt a történtekben csak azt bizonyítja, hogy nem bízhatnak meg senkiben.
- Nekem sem szimpatikus, de Ethannek igaza van, nincs semmi okunk gyanakodni rá, azon kívül, hogy nem kedveljük – jegyezte meg óvatosan, de közben jelentőségteljes pillantással nézett mindkettőjükre, ezzel tudtukra adva, hogy neki is gyanús ez az egész, és hogy erre biztonságosabb körülmények közt még vissza kell térjenek. Felállt az ágyról és az ablak túlsó végéhez sétált, Ethan megjegyzésére az idegesség újabb hulláma söpört végig rajt, persze ebből rezzenéstelen arcán semmit sem engedett látszódni.
- Ó, igen, erre lehetett számitani – sóhajtott fel keserűen, és bár az önmegtartóztatás ritkán okozott számára nehézséget, mégis aggódott, hogy nem lesz képes visszafogni magát, ha az árészosok közt találja magát. Attól tartott, hogy képtelen lesz úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna, márpedig nyíltan nem szállhat szembe velük, elég komoly támogatókkal bírhatnak, ha ilyen könnyedén túljutottak a belső ellenőrzésen. Közben rájött, hogy az iménti kijelentésével Ethan el is árulta Gagenek a hírt, tehát felesleges tovább rejtegetniük. Bosszúsan harapott az ajkába, először a város égbe nyúló tornyait bámulta az ablakon keresztül, majd az üvegen kirajzolódó tükörképét figyelte, és abban bízott, hogy csak a kórház mesterséges fényei miatt tűnik ilyen megviseltnek.
- Igen, az Árészt felmentették. Lezárult az ellenőrzés – jegyezte meg halkan, hogy megválaszolja Gage talán még kimondatlan kérdését, amire a választ mostanra minden bizonnyal már saját maga is kikövetkeztethette, ha odafigyelt arra, amit Ethan mondott.
for Ethan & Gage || 855 szó
Email Poster
^
1 User(s) are reading this topic (1 Guests and 0 Anonymous Users)
0 Members:

Opciók
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása


 


 

SKINNED BY Vanessa of SHINE and CAUTION
GO TO TOP