PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus, Non Real Time szerepjáték, mely a 22. század közepén játszódik, egy negyedik világháborút követően. Az elhúzódó háborút halál, szenvedés és pusztulás jellemezte, akárcsak az azt követő évtizedes telet, amelyet a ledobott bombák okoztak. A hó elolvadt, a Föld azonban épp oly halott, mint alatta – a világ élhetetlen azok számára, akik nem a mesterséges ózonréteggel, úgynevezett burokkal fedett városokban laknak, oda azonban születni kell, szerencsésen bekerülni, vagy kihasználni a számtalan illegális bejutási módot.
A játékunk csak és kizárólag a szórakozást szolgálja, nem célunk elmerülni a sci-fik és tudományos útvesztők mélyén, a történetünk is a karakterek személyes élményein, útján alapszik. Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!
NYITÁS Talán akadnak még szürke foltok a térképen, és még lehet, hogy egy modul három hellyel arrébb ugrik, de a játék már beindult, az igénylések rég nyitva, keresett karakterek és történeti-, valamint kapcsolati szálakra mindig vevő játékosok várják új társaikat!
LEÍRÁSOK
KARAKTEREK
JÁTÉK
FC LISTA
KERESETT KARAKTEREK
HIRDETŐ
TUMBLR
KREDIT

 
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása

 ASH & REID || boulevard of broken dreams
Ashana Romero
 Posted: Aug 25 2017, 07:13 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
176 cm
Szemszín:
barna
Hajszín:
barna
Kor:
21
3
bejegyzés
Paulina Singer
Alsó DC
Pincérnő, éhező művész
Egyedülálló


Ashana Romero
Az egzisztenciális válság általában életük közepén érte el az embereket, amikor ráncosodni kezdett a bőrük, romlani a szemük és szűkülni a lehetőségeik köre. Ash szerint ő valószínűleg eleve ezzel a csomaggal születhetett, mint mások mondjuk anyajeggyel. Talán a világuk hibája volt, minden túl gyorsan történt, és a legtöbbjüknek túl gyorsan kellett felnőnie? Az eléjük görgetett gondok talán túl nagyok voltak, az ő lábaik meg túl rövidek. Vagy egyszerűen a sors akarta így? Ha bármi köze volt is a sorsnak az élethez, rohadt egy luvnya lehetett, amiért így szórakozott velük. Ha hitt volna bármiféle vallásban, ami manapság ritka volt, talán elhitte volna, hogy mindez valami felsőbb hatalom akarata, és előbb vagy utóbb, ebben az életben vagy a következőben, meglesz a foganatja a végeláthatatlan munkának.
Ahogy ott ült a Téta Kappa Kappa által bérelt ingatlan konyhájának hideg padlóján, dobozból, nagykanállal ette a fagyit, és a tornacipőjének újkorában fehér, jelenleg fekete foltos orrát bámulta, cseppet sem érezte úgy, hogy valaha is ki tudnák engesztelni.
Persze, lehetett volna rosszabb. Elvégre, a burkon belül volt; ez eleve több, mint amit az emberiség nagy része elmondhatott magáról. Aztán a családjának minden tagja élt. Ez is a legtöbbek elé helyezte. És a szemöldöke is tök jól nézett ki. Ennek ellenére bevállalt volna egy Frida Cahlo-féle dzsumbujt is, ha cserébe mondjuk nem kell minden hétvégén jóformán köszörűkővel puhán tartania a talpát, ami a keménység mellett rohadt mód fájt is a sok járás miatt, vagy ha nem kell mosolyogva tűrnie, hogy a kisfiú, akinek nem csak a szülei, ő is szólt, hogy talán nem kéne harmadjára is repetát kérnie a tortájából, fél órával később rátaccsolta az említett étket. Az egyenlőség kedvéért, azon a ruha mustársárga egyenruhán még egy ilyen folt sem tudott túl sokat rontani.
Érezte, hogy az arcán kellemetlenül szárad a bőr ott, ahol korábban lecsorgott néhány könnye, a gyengesége jelei, felesleges hülyeségek, mintha ettől bármi jobb lett volna. Gyorsan úgy döntött, inkább fagyiba fojtja a bánatát; a gyümölcsös-joghurtos fagyi sohasem hagyta cserben, ellenben a mai nappal.
Fogalma sem volt, meddig meredt maga elé a szemben lévő pultra, és ette gépiesen a fagylaltot. Talán egészen reggelig így maradt volna (de legalábbis amíg el nem fogy a korábban teli doboz), ha nem zökkenti ki egy ajtó nyílásának majd csukódásának hangja. Elmúlt már hajnali egy, és nem azért lepődött meg, mert bárki is fent van, hanem hogy bárki hajlandó kijönni a szobájából és szocializálódni, ahelyett, hogy a kódjaikkal babráljanak a gépen.
Hé! Mizu, Reid? – köszöntötte nem túl lelkesen a fiút, mikor az felbukkant végül. A lelkesedés hiánya nem az ő személyének, hanem általánosan Ash saját lelki állapotának volt betudható. Feltartotta a dobozt, amiben már alig volt ott a fele. –Fagyit?
Nem kergette magát téveszmékbe, borzalmasan festett, még mindig a pincéregyenruhája volt rajta, elvégre, alig néhány órája végzett a műszakjával, elkenődött a szemfestéke (nem meglepő, a legolcsóbb cucc volt, amit találni lehetett, jóformán porított szén) és egyébként is kezelhetetlenségre hajlamos haja itt-ott kiszökött a hajgumi fogságából. Bár egy-egy pocsék randi után néha még rosszabb állapotban is megjelent (hívatlanul) az egyetemistáknak fenntartott vityillóban.
Megváltottátok már a világot? – kérdezte érdeklődve, attól függetlenül, hogy Reid elfogadta-e a fagylaltos ajánlatát. – Remélem, hogy nem. Még két hét van fizetésig, addig nincs pénzem állni a villásreggeliteket. – Ezt ígérte ugyanis, még a dolog legelején; ha ők megdöntik Bradshaw hatalmát, ő állja a reggelit. Nem nagy ajánlat, de igazság szerint ezt sem engedhette meg. – Mi van azzal az android csajjal, akit múltkor találtatok? Megmelengette már valaki az alaplapját?
Where the city sleeps and I'm the only one, and I walk alone...
Email Poster
^
Ridley Coleman
 Posted: Aug 31 2017, 12:32 AM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
187 cm
Szemszín:
barna
Hajszín:
barna
Kor:
22
5
bejegyzés
Thomas Hayes
Alsó DC
joghallgató
egyedülálló


Ridley Coleman
Oliver Lahey-ről senki sem tudott túl sokat azon kívül, hogy a szülei valamiféle diplomaták, és ezért gyakran külföldre utaznak, a házat egész hétvégén Ollie-ra és a húgára hagyva. Az újgazdag partiarcok hírében álló Lahey-tesók sosem szalasztottak volna el egy ilyen lehetőséget arra, hogy meghívják magukhoz az egész jogi kart, és péntek este szétzúzzák, majd szombat reggel újjáépítsék a szüleik villáját.
A Lahey-parti ma este sem maradhatott el, ugyanis Ollie szülei valahova Ázsiába (?) voltak hivatalosak. Arra persze senki nem számított, hogy a járatot repülésre alkalmatlan időjárásra hivatkozva törölni fogják, a szülők pedig arra kényszerülnek majd, hogy még egy éjszakát D.C.-ben töltsenek, és hazavezessenek, amiről természetesen nem voltak kötelesek értesíteni a testvérpárt. Az egésznek az lett a vége, hogy Ollie apjának vöröslő arccal kellett szétoszlatnia a házában összegyűlt fiatalok tömegét, akik így összehányható felület nélkül maradtak, viszont ráhangolódtak már annyira a partiszellemre, hogy ne legyen kedvük hazamenni. Így maradt az egyetlen opció a Téta Kappa Kappa-ház, ahol az infóklub tagjai (egy kivételével) már az igazak álmát aludták, mígnem a csődület beáramlott a kolesz ajtaján, és ki-ki letelepedett a számára szimpatikus helyiségben. Ezért a katasztrófáért természetesen Ridley volt a felelős, akinek egyébként nem volt sok dolga a szaktársakkal, mivel azok rögtön feltalálták magukat: a nappaliban máris felharsant valaki csapnivaló zenei ízlése, egy buzgó pár pedig nekilódult az emeletre vezető lépcsőnek, csakhogy a konyhába igyekvő házigazda épp arra járt, és leintette őket, mert már így is előre félt a reggeli fejmosástól, amit a lányoktól kap majd – de mégis mit csináljon, ha egyszer kell az önéletrajzába a diákönkormányzati cím, ahhoz meg szavazatok kellenek?
Mindenesetre a többiektől nem félt: Kyle talán be is csatlakozik, Liam valószínűleg fel sem ébred a dáridóra (egy hangrobbanás is elsülhetne a füle mellett, és még az sem zökkentené ki abból, akármit is csinál), Ash pedig rég nem járt a csapat háza táján.
Reid becsoszogott a félreeső területnek számító konyhába egy zacskónyi műanyagpohárért. Ennek a küldetésnek bizony várnia kellett, mert a látványtól, ami odabent fogadta, egy pillanatra a szava is elállt: a lány az arcáról patakzó szemfestékkel kuporgott a földön, XXL-es dobozból majszolva a gyümölcsös-joghurtos fagyit. Leverten köszöntötte őt, majd fagyival kínálta és további kérdésekkel bombázta, mintha minden rendben lenne. Reid ellenben nem tudott eléggé elvonatkoztatni a helyzettől ahhoz, hogy elkezdjen magáról beszélni; arra Ashnek egyértelműen több szüksége volt. Meg a fagyira is.
Ash! – lehelte a fiú sajnálkozva lekonyuló vállakkal, miután felocsúdott a döbbenetéből. – Jól vagy?
Reid gyorsan becsukta maga mögött az ajtót, még mielőtt valaki beszambázhatott volna rajta. Az emberek már így is belepték az egész földszintet, ahogy azt idebentről is hallani lehetett.
Ha Kyle-t találta volna itt kuksolni, amint fagyit lapátol magába, talán még ki is röhögi (...miután megvigasztalta!), de Ash nagyon anyátlannak tudott tűnni, ha akart. Nem ez volt az első alkalom, hogy egy nehéz nap után nem volt hol álomra hajtania a fejét, és így a kedvenc kockái küszöbén tűnt fel, azonban ilyenkor a helyzetet a fiúk helyett mindig Pandora és Chandler vették a kezükbe, a női összetartás jegyében, vagy mi.
A fiú mögött máris nyílni kezdett az ajtó – nyilván hiányolták már odakint a poharakat, elvégre volt náluk kollektíven vagy egy hektoliternyi alkohol, amit így nem volt mibe tölteni. Akárki is próbált bejönni, az ajtót csupán résnyire tudta kinyitni, mert Reid a másik oldalról visszatolta azt a helyére.
Foglalt! – kiáltott át a túloldalra.
Ez nem egy vécéfülke! – szűrődött át egy tompa férfihang a falon, ami nem tartozott taghoz, úgyhogy Ridley megvárta, míg válasz híján elmennek, akárkik is próbáltak bejutni.
A hangok eltávolodtak, Reid pedig Ash felé fordult, és hüvelykujjával a háta mögé bökött, az ajtón túlra.
Szeretnéd, hogy elküldjem őket? – kérdezte az egész bagázsra utalva. Egyelőre nem tudta, mi készítette ki ennyire a lányt, de az önéletrajza mindenesetre már egyáltalán nem érdekelte, a buli meg végképp nem. Lehet, hogy néha egy kicsit seggfej volt, oké, néha nagyon, de az igazi barátaiért elég messzi végletekig elment volna. Igen, még Pandoráért is.
Nemleges válasz esetén a fiú leengedte a karját, és a pulton álló gurigáról leszakított egy levélnyi szalvétát, amit fel is kínált Ashnek, miközben letelepedett a lány mellé, a padlóra, törökülésben. A térdeire könyökölve összekulcsolta maga előtt az ujjait, és igyekezett elkapni a barátja tekintetét.
Ha elmondod, mi bánt, én elárulom, hol van a másik doboz. El kellett dugnom Kyle elől. – ajánlotta halvány mosollyal, amit rögtön a megvilágosodás kerek szemei követtek, mire Reid hunyorogva Ashre sandított. A szája sarkában bujkáló mosolyból ítélve azonban túlságosan értékelte az árulás prémium-kivitelezését ahhoz, hogy megharagudjon érte. Már, ha tényleg Ash volt a tettes; úgysem vallaná be, mi? – ...Az eszem megáll. Mindvégig te voltál a fagyitolvaj? – csóválta a fejét savanyú félmosollyal. – Talán jobban közénk tartozol, mint hinnéd.
Hiába próbált meg egy kicsit derűsebb hangulatot csiholni a helyzetből, sejtette, hogy ez legfeljebb a felszínen sikerülhet – legalábbis Ash állapotát elnézve. Ha az előbb sikerült is kicsikarni a lányból egy mosolyt vagy nevetést, az a bekövetkező csend alatt már el is illanhatott, és Reid kezdte kapizsgálni, hogy talán eredményesebb lenne megpróbálni átbeszélni, akármi is nyomhatta Ash lelkét.
Megköszörülte a torkát.
Szóval... Tudom, hogy nem vagyok Chad vagy Panda, de nekem is bármikor elmondhatod, ha bánt valami. Talán jobban éreznéd magad. Mi a baj?
Ah, ah... ah... ah, ah. Something like that. I suck at Greenday lyrics.

--------------------
W A S H I N G T O N
written by Darcy
Email Poster
^
Ashana Romero
 Posted: Sep 2 2017, 08:50 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
176 cm
Szemszín:
barna
Hajszín:
barna
Kor:
21
3
bejegyzés
Paulina Singer
Alsó DC
Pincérnő, éhező művész
Egyedülálló


Ashana Romero
Még a padló is ütemre remegni látszott az odakinti banzáj lüktető basszusaira. Máskor minden bizonnyal csatlakozott volna, akkor is, ha nem erre számított, és akkor is, ha még mindig a ronda mustársárga egyenruhájában kellett volna ropnia a tömeg közepén; úgysem érdekelt soha senkit a ruha, csak ami alatta van, néhány rövid után pedig minden amúgy is összemosódott foltokká változott. Most a kinti nevetgélés és kurjongatás inkább csak hozzátett önmarcangolási kedvéhez, a savanyúság egészen a csontjáig ette magát. A világot jelenlegi állapotában csak az íncsiklandó triplacsokis fagylalt tudta megédesíteni, a fehércsokoládé-darabkákkal együtt, amely azonban kétségbeejtő gyorsasággal fogyott. Persze, egy bizonyos elvont abszurdságban egészen jó szinonimája volt a saját egzisztenciális válságának; a jó dolgok nem tartanak soká, aztán mosogathat. Utált mosogatni.
Soha jobban, cukorborsó. Ez itt – mutatott végig magán, majd kicsiny személyes terén, mely nagyjából le is fedte a konyhát, a kanállal – életem csúcspontja. Milyen a buli?
Igazából a legtöbb buli nem sokban különbözött a másiktól, ennek ellenére nagy népszerűségnek örvendtek, még ha az ő meghívója el is veszett valahol a postán. Azon nem lepődött meg, hogy Reid bulit csap (sejtette legalábbis, hogy az ő keze van benne, még ha a hátsóajtón érkezett is, hogy ne kelljen átvágnia a tömegen), azon annál inkább, hogy a többiek nem szóltak róla. Kemény dolog ilyet mondani a legjobb barátairól, de a kockák soha nem csináltak semmit anélkül, hogy előtte alaposan meg ne tervezték volna, még ha csak egy nap alatt is, Pandával pedig nem egészen tíz órája beszélt telefonon. Nem volt persze megsértődve, csak ha tudta volna, nem jön ide rontani a levegőt; most már nem volt elég életkedve elvonszolni magát máshova.
Reid ajánlatára halkan felnevetett, a hangját elnyelte a tompán beszűrődő zene. – Sok dolognak hívtak már, de az ünneprontó még nincs köztük. Menj csak nyugodtan, csináld a dolgod, szerezz egy-két barátjelölést vagy valami, én meg majd élő alkoholszint-vizsgálatként terpeszkedem tovább az emberek és a pia között. Aki túl részeg ahhoz, hogy ne vegyen észre és átesik rajtam, annak nem jár több pia. Talán megfordulnak magoktól, tudod, mint azok a porszívók.
Újabb adag fagylaltot tömve a szájába, félrebillentett fejjel figyelte, ahogy Reid mellé lép, abban reménykedve, hogy csak elveszi, amiért jött, és megy vissza. Tényleg nem a társasága ellen voltak ellenérzései, kifejezetten kedvelte, talán azért, mert legalább annyira oda nem illő volt a többi Kappáshoz, mint ő, de jelenleg (a korábban említett szemöldököt leszámítva) nem úgy nézett ki, mint aki most jött a címlapfotózásról. Annyi nőies önérzet azért volt benne, hogy ettől kényelmetlenül érezze magát egy ellenkező nemű társaságában, akkor is, ha az az ellenkező nemű olyan aszexuális a számára, mint egy lámpa. Arról nem is beszélve, hogy ő és a sírás nem álltak túl közeli kapcsolatban, szokatlan és nem szívesen látott vendég volt, mint valami drogos alkoholista nagybácsi, aki folyton a sárgák bosszúját várja, és nem tudta, hogyan kezelje. Nem szerette, ha nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet.
Elvette a felé nyújtott szalvétát, bár nem volt benne teljesen biztos, hogy Reid szerint mijét kéne megtörölnie; jobb híján az elfújt szemfestékét próbálta meg kicsit helyre hozni, egy házban csak egy Pandának volt hely,a száját pedig körbenyalta, mert a fagylalt nagy kincs. Bűnössége leleplezvén, kaján, széles vigyorra húzta a száját, némán ismerve be, hogy hagyta Kyle-ra kenődni a dolgot. Azt azért lássuk be, hogy az a srác is megérdemelte; jó srác volt, de néha olyan helyekre vándorolt a keze és a tekintete, ahová nem kellett volna, és bár nem akart rosszat, azért néha helyre kellett tenni.
Ó, közétek tartozom én, ez nem vitás. Várd csak meg, hogy megöregedjünk, én fogom lestoppolni a legjobb helyet az oxigénpalackomnak a nappaliban! – bólintott határozottan. Remélte, hogy ha elég vidámnak tűnik, talán Reid elmegy, és össze tudja szedni magát; dühítette, hogy egyáltalán hagyta magát szétesni, akár csak rövid ideig is. Úgy tűnt azonban, hogy a fiút ezzel nem tudta meggyőzni, úgyhogy meg kellett próbálnia egyenesen kimondani. – Figyelj, nagyon értékelem, tündérbogyó vagy, hogy segíteni próbálsz, de nincs szükség rá. Jól vagyok, vagyis, leszek… Szóval megoldom.
Mint mindig.
Persze, sejtette, hogy ez sem lesz elég, sem túl meggyőző; tényleg nem vette volna rossz néven a beszélgetést, ha valamelyik lány lett volna itt, velük megbeszélni az ilyesmit sokkal természetesnek hatott, inkább diskurzusnak, mintsem panaszkodásnak, ezt pedig jóval könnyebb lett volna elfogadnia. Kicsit meredeknek tűnt azonban megjelenni valamelyikük szobájában; talán egyébként is idelent voltak már. Elhúzta a száját, megrázta a fejét, és újabb nagy kanál fagyival foglalta el magát, néhány pillanatig még eltűnődve bámulván a szekrényt.
Szakítottam Chesterrel. Az a magas szőke srác Delaney-ék újévi bulijáról, tudod, a tweed zakós – magyarázta, mert nem volt benne egészen biztos, hogy valaha említette volna a srácnak, hogy egyáltalán jár vele. Nem volt túl hosszú kapcsolat, két hónapja hívta el először randira, mert összefutottak az étteremben, úgyhogy nem is volt olyan említésre méltó. – Szóval lehet, bár nem biztos, és bíróság előtt egyáltalán nem állná meg a helyét a bizonyíték nélküli vád, hogy azt hazudtam neki, főiskolát végeztem. Jó, tudom, nem építünk kapcsolatokat hazugságra, de jött nekem azzal, hogy az apja bíró, és ő is annak készül, meg hogy most tanul mandarinul, és előző hónapban a szegénynegyedben újított fel házakat valami jótékonysági szervezettel, és… Erre azt kellett volna mondanom, hogy én meg a múltkor elhárítottam egy durva dugulást a hármas férfimosdóban? – Ingerülten szúrta bele a kanalat a fagylaltba. – Na mindegy, szóval hazudtam. Félig ugye itt lakom veletek, úgyhogy bevette, találkozgattunk. Ma bejött a kajáldába és elkezdett kérdezgetni, hogy miből vizsgáztam, mert az apja segíthet munkát szerezni, én meg gondoltam, hogy elmondom neki, mert rendesnek tűnt, bocsánatot kérek tőle… De teljesen kiakadt. Nem azért, mert hazudtam, hanem mert csak egy pincérnő vagyok egy olcsó kajáldában, és hogy ez az ő hírnevét mennyire lehúzza, és egyébként sincs jövőm, úgyhogy mit akarok tőle…
Ekkor valakik (valószínűleg azok, akik az imént megpróbáltak bejönni) ismét próbálkoztak, nagy bátorságról, illetve részegségről téve tanúbizonyságot. Az ajtó még csak résnyire nyitódott ki, amikor Ash már felállt, és lendületből fordulván dobta feléjük azt a csomag műanyagpoharat, amiért Reid jött. Az ismeretlenek nyekkentek egyet, de végül nem jött be senki; vagy tényleg ez kellett nekik, vagy nem vállaltak további kockázatot.
Szóval egy segg volt – folytatta tovább, mintha mi sem történt volna, miközben visszahuppant a padlóra. – Bár a segge! Az legalább jó volt. Na mindegy, igazából nem ő zavar. Csak… Mindenki hallotta. Nem mintha eddig nem tudtam volna, hogy nem viszem sokra, egyszerűen… Olyan megalázó volt.
Nem szerette volna túlzottan beleélni magát, de mire a végére ért, mégis sikerült olyan halkra vennie a hangját, hogy ha Reid nem hajol közelebb, talán nem is hallotta; nem mintha azzal olyan nagy gond lett volna. Öntudatlanul szurkálta bele a kanalat a fagylaltba, miközben a szekrény helyett, a változatosság nevében, már inkább a padlót borító ronda követ meg az ölét figyelte. Egy pillanatra hagyta, hogy elöntsék a gondolatok, amiknek semmi keresnivalójuk nem volt ott, míg egyedül nem marad, megint.
Jó lehet nektek. Ennyi ésszel! – Mosolyt erőltetett magára, felegyenesedett, és megdörgölte-nyomogatta Reid fejét, mint a gyümölcsöt. – Nem fáj néha a fejetek, baba? Csak becsüljétek meg, hogy egyetemre járhattok. Mert mások… Te jó ég, úgy hangzom, mint az öregek. Nem szeretnél egy kis vodkát adni a fagyimhoz? Vagyis, a te fagyidhoz, azt hiszem.
Where the city sleeps and I'm the only one, and I walk alone...
Email Poster
^
Ridley Coleman
 Posted: Sep 8 2017, 11:13 PM
Quote
Delta
Offline
Magasság:
187 cm
Szemszín:
barna
Hajszín:
barna
Kor:
22
5
bejegyzés
Thomas Hayes
Alsó DC
joghallgató
egyedülálló


Ridley Coleman
Az igazat megvallva Ridley teljesen megelégedett volna a rövid válasszal. A kétszavas válasszal, amit elsőre kapott a lánytól, és ami így szólt: szakítottam Chesterrel. Erre bólintott is egyet megértően, majd bólintott mégegyet, mivel a lány további magyarázattal látta el a kijelentést. Reid szóra nyitva a száját már arra készült, hogy részvétét fejezze ki, azonban mikor a lány ismét nekilendült, be is csukta. Az ezután rázúduló információáradat során ezt egy párszor megismételte, a tátogó hal szerepét betöltve a beszélgetés ezen szegmensében.
Ahogy maga elé meredve hallgatta az egybemosódó monológot, egyre mélyültek a szemöldökei közti barázdák. Az első fennakadás a “durva dugulás a férfimosdóban” résznél történt. A fejét felkapva nézett a lányra, de nem szólt közbe, részben azért, mert ha akart volna, sem jutott volna szóhoz. Ash vécéket pucol? Bár viszonylag jól ismerték egymást, Reid mindeddig abban a hitben élt, hogy a legalantasabb munka, amit Ash kénytelen volt elvégezni, az a pincérkedés – talán azért, mert a lány sosem említette korábban, hogy mással is foglalkozna a munkaidejében. Ridley Coleman elég sok tényt vérlázítónak talált, és ezek közül egy volt az a tény, hogy ebben a gazdasági rendszerben egy tehetséges fiatalnak eldugult lefolyókban kelljen bányásznia, különben nem telik smack levesre. És ez még mind semmi ahhoz képest, ami a történet tetőpontjából kiderült, mégpedig az, hogy ez az úgynevezett Chester nagyobb gennyláda, mint az Empire State Building. Reid csak egy dolgot utált jobban a gennyládáknál: a burzsoá gennyládákat.
Mire Ash a történet végére ért, a fiúnak már szinte füstölgött a feje. Egyik legnagyobb tehetsége volt, hogy látatlanban is ugyanolyan átütő gyűlöletet tudott érezni egy arra érdemes iránt, mintha legalább tíz éve nemezisek lennének. Sőt, voltak ősellenségei, akiket jobban kedvelt ennél a Chesternél, mert több értéket látott bennük. Ami azt illeti: ellenség sem lehetett bárki. Viszont féreg, az akárki lehetett, és Chester az volt. Reid biztosra vette.
Amikor ismét betolakodók dugták be a fejüket az ajtón, Ridley beszállt a kidobósba a másik zacskó pohárral, másodikként nekihajítva azt a kinyíló ajtónak, és máris egy fokkal jobban érezte magát.
Engedte, hogy Ash befejezze a történetét, majd maga is feltápászkodott a padlóról, és leporolta a fenekét.
– Ne mondd ezt. Ha lenne pénzem, megvenném az összes festményedet. – ellenkezett a lány borús meglátásaival, és megindult a konyhapult feletti ablak felé.
– Mindenesetre… ha téged nem is, engem azért egy kicsit zavar ez a Chester. – mormolta tűnődő hangon, miközben az ablakkal babrált. – És tudod, mit csinálunk mi TKK-sok a zavaró tényezőkkel… – tárta ki azt, beengedve a kinti forgalom zaját, majd megfordult. Pitiáner terve már előre mosolyt csalt az arcára, még ha egyelőre nem is tudta pontosan, mi az; annyiban biztos volt, hogy Csesz-tör meg fogja szívni. – Likvidáljuk őket. – vigyorgott, ahogy nyakából a fejére vetette a fekete DCU-pulóver kapucniját, majd felpattant a konyhapultra, és kiugrott az ablakon – a rutinszerű mozdulataiból ítélve nem először csinálja ezt. Hallani lehetett, ahogy landol a gyepen, miután átszelte a szintkülönbséget, ami elég volt ahhoz, hogy az ablakból odalentről már ne tudjon benézni.
Mivel Ashanáról volt szó, akivel (a csapatban tulajdonképpen egyedüliekként) osztoztak a kalandvágyás vonásán, feltételezni merte, hogy a lány veszi a lapot, de legalábbis felülkerekedik rajta a kíváncsisága, vagy valami, és a terv pontos ismertetése nélkül is követi majd. Ha ugyanezt Liammel játszotta el, rá aztán várhatna.
Ridley szabaddá tette az ablak alatti területet, hogy véletlenül se pottyanjon a nyakába egy “Ash-ő”. (Ma nagyon mennek ezek a szóviccek, de tényleg.) – Tudod, hol lakik? – kérdezte, amint a lány földet ért mellette. És ha Ash habozott volna, zsebretett kezekkel vállat vont: – Már a tweed zakóért megérdemelne egy pofont. – majd egy gyors gesztikulációval Ashanára mutatott, és kissé hátradőlve összevonta a szemöldökeit. – Nincs kutyája, ugye?
Mindig ellenszenvezett a prepesekkel, mivel… Nos, mivel a legtöbbje olyan volt, mint Chester. Megvették a helyüket mindenhol, az egyetemen is, és befurakodtak oda, ahova másokat a kemény munkájuk vagy a tehetségük, esetleg a kettő ötvözete juttatott el. A diákönkormányzat tele volt velük meg a segghülye ötleteikkel, és ha ez még nem volna elég: legbelül, a gyerekkoruktól kezdve folyamatosan pallérozott modoruk vékony rétege alatt mindegyik egy vérbeli tajparaszt volt. Mindegyik. Kivehetsz valakit a Harvardról, de nem veheted ki belőle a Harvardot. Erre Ridley megesküdött volna.
A kolesz hátsó udvara mögött egy völgy terült el, aminek a fenekét egy bazinagy Walmart parkolója borította be, azon túl pedig egyéb hipermarketek hasábszerű épületei keretezték a négyzet alakú telket. Azon is túl többsávos utak húzódtak, amiken még éjfélkor is nagyban zajlott a forgalom. Megjegyzem, elsőszámú szempont volt az ingatlan kiválasztásánál az ár, ami viszont nem vette meg a csapatnak a legjobb szomszédságot. Ellenebn volt a közelben egy Walmart. Már, ha hajlandó voltál leereszkedni a bozótos dzsungellel borított lejtőn, ami a kolesz és a Walmart közötti legrövidebb utat jelentette.
– Szóval: íme a terv. – gesztikulált két tenyerével a hipermarket felé, mintha annak ténye volna a terv. – Felmarkolunk bármit, amivel kijövünk huszonöt dolcsiból, és ami nem hagy tartós nyomot a magántulajdonon, ergó – emelte fel mutatóujját, ahogy az idézett római jog-professzora szokta – nem számít vandalizmusnak, és nem büntethető. Aztán elbattyogunk a házukig, és ha nem volna már így is elég csicsás, kidíszítjük nekik. Menni fog? – vázolta fel, és már előre kárörvendett, ahogy vigyorogva Ash elé emelte a kezét, egy csattanós pacsira várva. Ha megkapta, elégedetten megválaszolta a saját kérdését: – Menni fog.
Ezzel (remélhetőleg Ash-sel az oldalán) nekiindult a bozótosnak
 ᕕ( ᐛ )ᕗ. Viszonylag folyamatos haladást tett lehetővé a ritkás kórókkal tüzdelt, mesterséges domboldal, leszámítva egy-egy kis kórót, ami olykor keresztezte az ember útját, na meg a hirtelen lejtő részeket, amiken legfeljebb leugrani lehetett, esetleg a sarkunkkal felszántva a földet, lecsúszni. Reid ezt az utat is jól ismerte már, mivel akármilyen idiótaságnak is tűnik, Kyle-ékkal errefelé szokták megközelíteni a parkolót. Valóban jóval gyorsabb kerülő volt a többi útvonalnál, főleg, ha az embernek nem volt mit beállítani a parkolóba. Nekik pedig nem, hogy járművük, de olykor még melegvizük sem volt.
Where the city sleeps and I'm the only one, and I walk alone...

--------------------
W A S H I N G T O N
written by Darcy
Email Poster
^
1 User(s) are reading this topic (1 Guests and 0 Anonymous Users)
0 Members:

Opciók
Válasz írása
Új Topic
Szavazás indítása


 


 

SKINNED BY Vanessa of SHINE and CAUTION
GO TO TOP